VII.

Halihó!

Elképesztőek vagytok! Nem csak azért, mert ha nem ajánljuk fel a megjegyzések fejében az azonnali folytatást, ti akkor is írtok nekünk, hanem mert a rajongóinknak nevezitek magatokat! Eszméletlenek vagytok. Köszönjük. Jó olvasást kívánunk, ha valami hiba van a részben, netalántán nem tetszene ordítsatok, ugyanis Flórát napok óta nem érem el, így nem tudom mi a véleménye erről a fejezetről.

Flóra és Vivi

VII. fejezet

Láttam a mosolyukat, az egymás felé tett kedves gesztusokat, és az én szívem ott tört ketté, ahol az övék eggyé vállt. – Pablo De Larosa

Másnap fáradtan és nyűgösen keltem. Kay nem volt a kabinban, nem tudtam miért, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem akart a szemem elé kerülni. Elkészültem a suliba, majd arra felé vettem az irányt, de amint elértem a folyosónk végét, te ott vártál rám. Elmosolyodtam, kedves vigyorod láttán. Megrántottam a vállamat köszönés kép, nem tudtam mit tehetnék. A lábad elé nem akartam feküdni, de nem is akartam veled bunkó lenni. Érezted a bizonytalanságomat? Tudtad, hogy kételyek gyötörnek? Talán te is pont így éreztél? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy te leküzdöttél minden gátat, mert a következő tetted meglepett. A kezem után nyúltál és összekulcsoltad ujjainkat. Meglepődve pislogtam rád. Hirtelen döntésed nyomán, most én vigyorogtam.

- Azt hiszem Bieber, te megéred a pénzed – kacagtam. Te is felnevettél, majd megrántottad a vállad. Igazat adtál nekem. A suli felé folyton valami hülyeséggel fárasztottál, én pedig csak nevettem és nevettem. Emlékszel? A vicceid szörnyűek voltak, de azokban a pillanatokban élveztem, hogy veled lehetek. Boldog voltam, pedig nem adtam neked semmit. Nem kérted érte a testem, bár most már okosabb vagyok, tudom, hogy a szívem kellett. Ki gondolta volna akkor? Te? Talán. Én viszont semmiképp.

- Ma is próbálunk? – kérdezted felhúzott szemöldökkel.

- Holnap Justin. Ma fáradt vagyok – sóhajtottam. Majdnem ásítottam egyet, de nem akartam megmutatni, hogy mennyire kimerültem a tegnapi randi során. – Mi ez a csend? Elkéstünk? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel. De te csak a fejedet ráztad és megnézted az időt, ami tényleg igazat adott, időben voltunk. Beléptél a terembe, magad után húzva, de ott csak Kay és a tegnap látott szőke lány ült, csendben beszélgetve.

- Sziasztok – köszöntünk mind a ketten. Ők csak mosolyogva összenéztek, majd ránk, és szint úgy köszöntöttek minket. – Mi ez? Ma nincs tanítás? – kérdezted tőlük, mire elmagyarázták nekünk, hogy a héten nem is lesz, mert a tanárnő megbetegedett.

- Meséljetek már, könyörgöm! – sóhajtotta Kay vágyakozva. Felnevettem és leültem hozzájuk. Te is, mellettem foglaltál helyet, olyan közel, hogy amikor a kezed hozzáért az enyémhez kirázott a hideg. Rám vigyorogtál. Justin, gondoltad volna, hogy már ekkor ennyi haladást elértél nálam? Nem? Pedig teljesen kezdtem beléd habarodni. Erre pedig Kay és Leila hívta fel a figyelmem, a nézésük égetett. Rosszul éreztem tőlük magam. Te nem? Engem a pír öntött el, az átható tekintetüktől.

- Jártok? – kérdezte Leila. Nem tudtam akkor még, hogy a barátod, de nyomban bemutatkozott, miután észbe kapott, majd újra nekünk szegezte a kérdést. Kétségbeestem. Rád pillantottam, de te is csak engem néztél. A bátorságod valahol kint maradt az ajtó előtt. Felsóhajtottam. Szükségem volt egy kis biztatásra, úgy éreztem a terem egyre melegebb, s szűkösebb. A combodon pihentetett kezedért nyúltam. Rettegtem, hogy ha nem szorítod meg elájulok, de te megtetted. Olyan szorosan szorítottad, hogy éreztem mennyire megijedtél te is.

- Nem – suttogtam. Muszáj volt valamit kinyögnöm és te csak ültél ott. Direkt csináltad? Nem akartad elvenni tőlem a döntés jogát? Igazad volt, így volt jó. Amire kiértünk a teremből, mind a négyen, már örültem neki. A lányok elköszöntek tőlünk, majd felmentek az étterembe ebédezni. Én pedig még reggelizni sem reggeliztem, akkor.

- Te nem szeretnél enni? – kérdezted mosolyogva. – Lehetne ez is egy randi.

- Justin, én… - suttogtam. A szemedbe néztem. Elvesztem bennük. Te pedig csak mosolyogtál, a letörölhetetlen Bieber mosollyal, s magad elé állítottál. Közelebb léptél és a jobb kezedet az arcomra simítottad. Egy pillanatra be kellett hunynom a szemeimet, annyira jól esett. A bal tenyered a derekamon állapodott meg. Meg akartál csókolni? Érezted, hogy erre várok? Tudom, hogy érezted. Még sem tetted meg.

- Semmi gond, Nadine. Már két héttel ez előtt eldöntöttem, hogy harcolok érted. Egy randi nem elég, hogy igent mondj. Megértem, ezért most eljössz velem reggelizni – mosolyogtál. Felnevettem határozottságodon.

- Én az előbb bocsánatot akartam kérni, erre te újra meghívsz randizni. Elképesztő vagy, Bieber – kuncogtam. Felnevettél, majd adtál a homlokomra egy puszit és újra kézen fogva vezettél magad mellett, az újabb randevúnkra.

Jól éreztem magam veled reggeli közben. Persze mind a ketten tudtuk, hogy az egész iskola minket bámul, sőt Leila és Kay is, de nem érdekelt egyikünket sem. Élveztem a kedvességed, a humorod és, hogy lassan kezdesz megnyílni előttem. Nem azt a beképzelt bunkót mutattad, mint az elején. Sokkal türelmesebb és édesebb voltál. Ez az éned kezdett a szerelem mélyébe taszítani, de ekkor még nem vettem ezt észre. Te igen, te is ezt érezted?

- Köszönöm szépen – mosolyogtam rád, mikor megettünk mindent. Bólintottál, majd a hátam mögé meredtél, felhúzott szemöldökkel és önelégült képpel. – Mit nézel? – Fordultam én is arra, s megláttam Pablot közeledni. Amint megállt mellettünk a kezedet a combomra simítottad. Tudtam, hogy ez az érintés nem nekem szól. Megakartad mutatni a barátomnak, hogy nyert ügyed van. 

- Azt mondtad, hogy te nem fogsz az ágyában kikötni. Csalódtam benned – mondta Pablo, rezzenéstelen arccal. A tüdőmben rekedt a levegő. Soha senki nem mondta még nekem, hogy csalódott bennem, s ez is a te hibád volt, de főként az enyém. Elcsesztem.