Szívek harca

Sziasztok édeseink! Reméljük jól megvagytok, s néhányan ezt a kis novellát is elolvassátok Justin&Nadine és Valerie életéről. Ez egy igazi lezárás, és valami újnak a kezdete. Mert ugye Jb életét folytattuk itt: You gave me faith. Kellemes ünnepeket kívánunk, reméljük remek szünetetek lesz! (:

Vivi&Flóraa

Szívek harca

*Valerie*

Nem tudtam felfogni, hogy miért tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy miért jöttem el ide. De megtettem és azt hiszem nem bántam meg. Túlságosan kíváncsi voltam arra a lányra, akit Justin szeretett egykor. S nem azért, mert féltékeny voltam, vagy mert szerelmes lettem volna Justinba. Nem, nem azért. Hanem azért, mert láttam, hogyan néztek egymásra a könyves boltban. Először nem akartam elmenni vele, de tudtam, hogy szűksége lesz a támogatásomra. Így elmentem és a szívem szakadt meg mikor sírni láttam őt. Soha sem gondoltam azt, hogy szégyen ha egy férfi sír, mert nem volt az. Tudtam, hogy Justinnak sikerült lezárnia a múltat, de nekem nem. Nem csak a sajátomat, de az övét se. Nem értettem miért adta fel ilyen könnyen, hiszen az elmondása szerint halálosan szerelmes volt a lányba. S most őt idéztem. Ezért miután haza mentem első dolgom volt az, hogy felmentem az internetre és beírtam Nadine nevét a keresőbe. Meglepődtem mikor megláttam, hogy egy kávézóban fog énekelni, de tudtam el kell mennem.

Most pedig itt ültem egy eldugott, csendes kávézóban a sarokban és néztem az egyre növekvő tömeget. Tudtam, hogy előrébb kéne mennem ha látni is szeretnék valamit, de se erőm, se kedvem nem volt hozzá. Így inkább leadtam a rendelésemet és vártam. Vártam arra a lányra aki megváltoztatta a legjobb barátomat. Sokat gondolkoztam azon, hogy Justin mit jelent nekem. De egyszerűen nem tudtam rá jönni, össze voltam zavarodva. De segíteni akartam a barátomnak. Segíteni, hogy boldog legyen, újra. Mert hiába mosolygott a kamerákba, nem volt őszinte. Csak akkor volt igazi szívből jövő a mosolya ha velem volt. Ez pedig megdobogtatta a szívemet. Hiszen alig pár hét telt el és mi mégis közel kerültünk egymáshoz. Ő a titkom őrzője és a támaszom is egyben. Egyszerűen hitet adott nekem.

A tömeg felmorajlott és a színpadnak kialakított elkerített részen megjelent Nadine. A régi fotókon szőke hajában színes csíkok voltak, de ezt már kinőtte. Haja hullámosan hullott a vállára, egy fekete nadrágot és egy sárga rojtos felsőt viselt. Gyönyörű volt és a különleges kisugárzása volt, de én magam se tudnám megmondani mi volt benne az.

Miután köszöntötte a közönséget a zongorista srác egy lágyabb dallamot kezdett el játszani, én pedig érdeklődve figyeltem a dalszöveget. S miután kezdtem felfogni akaratlanul is bűntudatot éreztem.

- I've been weighed down by the silence (Lenyomott a csend) All these words that don't come out, out (Mindazok a szavak, amelyek nem jöttek ki, ki) Been tempted just to write it (Kísértenek, hogy csak írjam le őket) And say i'm sorry without a sound ( És egy hang nélkül mondjam el, hogy sajnálom) - gondolkoznom se kellett, rögtön tudtam, hogy kinek szól ez a dal és azt is, hogy ez őszinte. Annyira egyértelmű volt, hogy Justinnak írta. S azt hiszem a szívem szakadt meg. Biztos voltam benne, hogy Justin ezt még nem hallotta. S lehet, hogy hallania kéne, de nem akartam felszakítani a sebeit. - 'Cause we been drifting of so far (Mert túl messzire sodródtunk) That i don't even know where we are (Hogy már nem is tudom hol vagyunk) But wee can try and we can speak (De megpróbálhatjuk, és beszélhetünk) Before we're lost indefinitely (Mielőtt végtelenül elveszünk) - nem tudtam miért de sírni kezdtem. Azt hiszem meghatott a dal. Az, hogy valakik így szerették egymást. A reménytelenséget olvastam ki a szemeiből és láttam, hogy nem sok kell neki és elsírja magát. Egy pillanatra rám pillantott és én tudtam, hogy felismert. De nem zavarta hiszen a dalt ugyan úgy folytatta, mintha mi sem történt volna. - If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love (Ragaszkodunk a drága szerelemhez) Find our way through this (Rálelnénk utunkra, ezen keresztül) It's not worth just giving up (Nem éri meg csak úgy feladni) 'Cause I've got some fire left in me (Mert maradt még bennem némi tűz) And I don't see us ending this way (És nem látom, hogy így érnénk véget) If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love, love (Mindketten kitartunk a drága szerelemért, szerelemért)

Nadine-nak gyönyörű hangja volt, mégsem figyeltem oda a többi dalára. Képtelen voltam, hiszen ez az egy túlságosan felzaklatott. A koncert vége után zúgott a fülem, szédültem és izzadtam. De nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak törtem magamnak az utat, hogy beszélhessek vele. Muszáj volt.

Mikor oda értem hozzá, rám nézett és egy nagyot sóhajtott. Intett, hogy kövessem és a személyzeti öltözőhöz vezetett. Ott megállt velem szemben és várt. Bágyún néztem rá, de összeszedtem magam és bele kezdtem az értelmetlen beszédemnek.

- Igazság szerint azt se tudom, hogy tudod e ki vagyok. De ez most nem lényeg, egyszerűen csak el kell mondanom, hogy sajnálom. Sajnálom, mert eddig csak azt tudtam, hogy őt viselte meg a szakítás, hogy szenved. De tévedtem. Viszont nekem ő fontosabb és védeni akarom. De ezt nem is tudom miért mondtam és azt se, hogy miért is vagyok én itt - hebegtem - habogtam össze vissza és vártam mikor küld el melegebb éghajlatokra. De nem ezt tette és ezzel meglepett. Hiszen Justin hevesnek írta le a lányt, de ehelyett csak egy fáradt mosolyt varázsolt az arcára.

- Láttalak a múlt héten, szóval emlékszem rád. Ő szakított velem, így nincs mitől tartanod. Boldogok lehettek együtt - nézett rám keményen és a színpadon látott kedves lánynak nyoma veszett. Elszorult a torkom és hatalmas erőfeszítések hatására tudtam csak megszólalni.

- Mi nem... - kezdtem a mentegetőzésbe de rájöttem, hogy felesleges. - A legjobb barátom! S nem akarom elveszíteni és szar azt látni, hogy minden nap fájdalom van a szemeiben és sokszor csak ül és gondolkozik. Néha olyan, mint egy élőhalott. Pedig hónapok teltek el a szakításotok óta - ráztam meg a fejemet kissé idegesen. Éreztem, hogy a vér az ereimbe szökik.

- Figyelj, én végeztem Justinnal. Örökre egy részem marad, de már vége. Lehet, hogy nem jártok, de egy olyan kapocs van köztetek ami köztem és közte soha sem volt meg. Tudod Leila elejtett egy két mondatot rólatok, s tudom, hogy Justin ölni is képes lenne érted - fejezte be és neki dőlt az egyik szekrénynek fürkészve nézett én pedig azon agyaltam mit is mondhatnék neki. Nem tudtam. Tényleg nem.

- Most már értem, hogy miért szeretett beléd - jegyeztem meg halkan, de abban a pillanatban éreztem, hogy a térdem összecsuklik és a földön kötök ki. Nem vesztettem el az eszméletemet, de remegtem és képtelen voltam mozdulni. Csak az erős fájdalomra tudtam gondolni amit a hasam okozott. Olyan mélyen nyilallt bele, míg még soha.

- Jézusom - hallottam meg egy sikolyt aztán láttam, hogy Nadine kiszalad, s a telefonjával ér vissza. - Hívták a mentőket, s most olyat fogok tenni érted amit már régóta nem tettem meg.

- Mi? - nyögtem ki halkan de rám se figyelve emelte a füléhez a telefont.

- Justin! Jó ez most nem fontos. Hallgass már végig! - hadart idegesen és láttam rajta, hogy legszívesebben üvöltözne. – Valerie-ról van szó! Mi? Nem, de hogy is. Justin velem van és... összeesett. Hívtam a mentőket de szüksége lesz rád. Öhm, oké értem. Nem szólhatnak a szüleinek a kórházban. Megjegyeztem, de miért? Oké, értem. Siess!

- Köszönöm - suttogtam miután letette a telefont és lehunytam a szememet, s vártam. De aztán tompaságot éreztem és elaludtam.

Egy fehér szobában ébredtem, tudtam, hogy hol vagyok és megijedtem. Rögtön a hasamhoz kaptam, mikor valaki megszólalt mellőlem.

- Minden rendben van vele - suttogta Justin és a kezemre tette az övét. - Soha többé ne ijessz meg ennyire.

- Sajnálom - mondtam rekedten és köhögtem egyet.

- Olyan buta vagy - nevetett és óvatosan átölelt. - Szeretlek te butus.

- Én is - suttogtam és mélyen beszívtam a belőle áradó kellemes parfüm illatot. A karjaiban lenni csodás volt és úgy éreztem, hogy minden rendben lesz.

- Oh, sajnálom - hallottam meg egy hangot és rögtön oda kaptam a tekintetemet. Nadine állt az ajtóban, Leila társaságában. A szőke lány szélesen elmosolyodott és leheveredett a szobában lévő fotelbe. Nadine zavarban volt, de összeszedte magát és mosolyogva sétált oda hozzám. - Ezt neked hoztam.

- Köszönöm - mondtam és mosolyogva olvastam el a borítóra írt szöveget: Szívek harca.

You gave me faith

Búcsú

Sziasztok!

Tudjátok ritkán búcsúzunk egy történettől külön bejegyzésben, de megérdemlitek. Mindig annyira lelkesek voltatok, köszönjük. Teljesen hihetetlen, hogy ennyien olvastátok ezt a történetet. Kihívás volt a javából. Flóra megtalálta azt a stílust amiben a legügyesebb, míg én küszködtem az első részemmel. Furcsa volt és zavaros, de rájöttem, hogy élvezem. Közel áll hozzám Nadine, mert a természete én vagyok. Szeretem ezt a történetet, olyan mintha egy újabb gyerekem nőt volna fel. Köszönjük a biztatást! (:

UI.: Az új Justin Bieberes történetünk linkje a héten felkerül. Bár már megvan a blog, ha szeretnétek kukkantsatok be, de a kinézet szörnyű. Link

Vivi

Emlékszem mikor Vivi felhozta a blog ötletét, minden erőmmel hadakoztam ellene, mert akkoriban nem túlzottan szerettem Justint. De ma már örülök, hogy belementem. Hihetetlenül sok mindent adott hozzám ez a blog. Bár már nem ez az első történetem, de hozzám tartozik és minden hibájával együtt büszke vagyok rá. Büszke vagyok magunkra amiért kitartóan megírtuk. De leginkább rátok, az olvasókra vagyok büszke. Rengeteg kattintást, kommentet és szeretetet kaptunk tőletek. Könnyeimmel küszködve írom ezeket a sorokat, mert Nadine és Justin közel került a szívemhez. Nehéz lesz elbúcsúznom ettől a történettől. De tudnotok kell, hogy dolgozunk egy új Justinos történeten.

Az epilógushoz annyit fűznék, hogy imádtam írni, de nehéz volt. Mert tudtam ez a végső búcsúm. Az okosabbak találni fognak benne egy jelet a jövőre nézve, de ennyi elég legyen. Remélem ti is annyira szerettétek, mint mi.

Jó olvasást!

Flóraa.

Epilógus

Epilógus

Szerettem, mindig is, de be kellett látnom, hogy a mi történetünk úgy volt tökéletes, ahogy a könyvében elmesélte nekem. - Justin Bieber

Ott ültem a könyvesboltban az asztal mögött és hitetlenkedve néztem az embereket, akik csak miattam jöttek oda el. Két hete jelent meg az első könyvem, amit a volt barátomnak írtam. Leírtam a megismerkedésünket, a kapcsolatunk első szárnycsapásait. Viszont akkor még nem tudtam, hogy el fog hagyni. Két hónap telt el, nekem viszont még mindig fájt. De megértettem Justint, túl sokat voltunk távol egymástól. Leila letett elém egy pohár kávét, én pedig hálásan rámosolyogtam a lányra. Kay sétált oda hozzám idegesen, kérdőn ránéztem.

- Eljött, itt van és nem egyedül... - motyogta dühösen.

- Ki van itt? - kérdezte Leila, de Kay nem tudott válaszolni, mert megelőztem.

- Justin - a falnál állt és engem nézett. Mellette egy barna hajú lány, aki szégyenlősen nézett körbe és szorosan fogta a kezében tartott Sparks könyvet.

- Valerie - bólintott Leila. Szóval ismerte a lányt. - Csak barátok.

- Hát persze... - morgott legjobb barátnőm. Nem gondolkoztam, csak felálltam és elindultam felé. Tisztán láttam a szomorúságot rajta. Amikor észrevették, hogy közeledem a barna hajú lány megszorította a kezét és valamit a fülébe suttogott. Aztán arrébb sétált. Justin még mindig a lány után nézett, de tudtam, hogy tényleg nincs köztük semmi. Láttam ahogyan rá nézett, fontos volt neki. De nem szerelemet láttam a barna tekintetben.

- Szia - suttogtam halkan, mire ő rám kapta a tekintetét és egy halvány mosolyt varázsolt az arcára. Hihetetlennek tartottam, hogy ő szakított, mégis én voltam az erősebb. Ott álltunk egymással szemben néma csendben. Annyi mindent akartam neki mondani. Elmondani, hogy fáj amit tett velem. Hogy haragszom rá, mert szeretem és vele akarok lenni. A képébe ordítani azt, hogy önző disznó, mert nem törődött velem és ide meri tolni a képét. Meg akartam kérdezni tőle azt, hogy miért jött el. Hogy mit akar tőlem. De egy hang se jött ki a torkomból. Lefagytam a közelségétől. Nem tudtam mi tévő legyek.

- Sajnálom - törte meg ő a csendet. Rákaptam a tekintetemet és könnyeket láttam csillogni szemeiben. Sajnáltam, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Megérdemeltünk volna egy happy endet. De a kezdet is nehéz volt, így a vége is.

- Tudom, de harcolhattál volna értünk, Justin. Megérdemeltem volna - suttogtam és sűrűn felfelé pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Közelebb lépett és szorosan a karjaiba vont.

- Szeretlek - mondta lágyan. Rájöttem, hogy miért jött el. Leakarta zárni a múltat, hogy valaki mással újra kezdje. Talán pont ezzel a lánnyal, akit elhozott magával. Óvatosan elengedett és oda sétált a lányhoz. Aztán együtt kiléptek az ajtón.

- Örökre - suttogtam a hátának. Tudtam, hogy lehetek még boldog. De senkit se fogok úgy szeretni, mint őt. Viszont tisztában voltam azzal, hogy ez így jó. Mert tudtam, hogy neki így lesz a legjobb. Túl sokat voltunk távol egymástól. Boldogok leszünk mindketten, csak nem együtt. A mi könyvünk így teljes egészében véget ért, mindörökre. 

Vége

XII.

Sziasztok!

Utolsó fejezet, reméljük mindenkinek tetszik. Az epilógus a napokban esedékes, örömmel várjuk a véleményeiteket.

Flóra és Vivi

XII. fejezet

Nem tudtam mit kezdeni magammal, beleszerettem. Annyi biztos volt, hogy a jövőben is magam mellett akartam tudni. – Justin Bieber

Tudod gyakran elgondolkoztam a kapcsolatunk alatt, hogy mire lesz ez az egész hívatott. Szerettelek, szerettél, a mai napig így vagyunk ezzel. Mégis hova jutottunk? Nevetséges a mostani életünk. Persze ez akkor is igaz volt mind a kettőnkre. Amikor felkeltem aznap, az előadás napján, fáradt voltam. Tudtam, hogy ott fogsz várni a reggelinél, ez jó érzéssel töltött el, de a készülődés hosszan elnyúlt. Nyúzott voltam, ugyanis Kay egészen hajnalig arról áradozott, hogy megismert egy szexi pasit, aki csak úgy nyaral itt. Örömmel vettem a jókedvét, így nem rondítottam bele, hogy aludni akarok.

Halkan felsóhajtottam, mikor kopogtak az ajtómon, féltem, hogy valami kellemetlen dolog vár majd rám, de helyette ott álltál te, fitten és mosolyogva. Egyből jobb kedvem lett, a nyakadat átkarolva húztalak be a kabinba, s csókoltalak meg.

- Minden reggel ilyen fogadtatást akarok – suttogtad az ajkaimba. Adtál még egy puszit rájuk, majd a kezeiddel jó erősen magadhoz húztál egy ölelésre.

- Mindig megkapod – kuncogtam a nyakadba. Tudtam, hogy elvigyorodtál. – Készen vagy? Ma előadás! – suttogtam. Izgultam, így a hangom tényleg nem volt több mint motyogás, de te meghallottad.

- Remek leszel, együtt leszünk azok.

- Tudom – sóhajtottam, majd újra megcsókoltalak.

A nap lassan telt, mindenki a színfalak mögött sürgött, de az én gyomrom nem csak a fellépés miatt volt mogyoróméretű, hanem mert felhívott anyám, hogy este hétre ott lesznek. Eltudtad ezt hinni? Képesek voltak ezért oda utazni. Nem akartam, hogyan is akarhattam volna? Ha megláttam őket csak a gúnyt és a szenvedést tudtam leolvasni az arcukról. Utáltak engem, próbálták tettetni, de erre bárki rájöhetett, aki beszélt velünk öt percnél többet.

- Kérlek Nadine – sóhajtott Kay már vagy tizedszerre  ugyanis ő adta rám a jelmezem, ezért pedig hálás voltam. Egyedül a gondolataim zavartak. A szüleim, te, a lassan véget érő hajóút, a média. Minden összecsapott a fejem felett, de tudtam, hogy ezeken könnyen segíthetek, csak kell pár perc, míg beszélek veled. – Mindjárt készen vagyok, s mehetsz Justinhoz.

- Honnan veszed, hogy…? – kérdeztem. Ő pedig csak megrázta a fejét, ismert.

- Figyelj rám egy picit, jó? A szüleid seggfejek, ha nem akartak gyereket, minek házasodtak össze? Jó partik voltak egymásnak? Na és? Ha egyszer nem szerették egymást, de anyud teherbe esett, arról nem te tehetsz. Szeretniük kellene téged.

- Kay, te ezt nem értheted…

- Pontosan értem, tudod, hogy igazam van. Ne okold már magad, miattuk! – Nézett mélyen a szemembe, miközben a hangját kicsit megemelte. Hihetetlen volt, hogy erőt tudott adni. Fontos volt nekem, így beismertem, hogy igaza van. – Na látod, mi van még? Ja az iskola. Velem ez után is találkozol majd, ahogy Justin is kerít rád időt. Szereted nem? Akkor meg fogd fel egy nehéz játéknak. Ha ő kell neked, akkor küzdj meg a médiával, s a barna a herceg a tied lesz.

- Mindig annyira egyszerűen látsz mindent. De mi van akkor ha nem működik majd? A szárazföldön nem leszünk minden egyes nap együtt. Nem fogunk összeköltözni és boldogan élni, míg meg nem halunk. Ez nem egy tündérmese – motyogtam. Igazam volt. A mi mesénk tényleg csak közelített hozzá, mégsem vagyunk benne boldogok. Felhőtlenül, csak ebben a pár napban voltunk. De nem bánom, ha kellene újra elkövetnék minden egyes hibát, mert te vagy a legjobb dolog az életemben.

- De lehet az, küzdj érte.

Én ezt tettem. Küzdöttem érted, minden egyes pillanatban. Megérte? Igen. Csak ne fájna most annyira, csak ne gyötörnének újra a kétségek belül. Rettegek a jövőtől, mindig is ezt tettem. Soha nem engedtem senkit közel magamhoz, mert belém tapostak. De te most is itt vagy velem.

- Lassan kezdünk. – Nyitott be Leila. Mind a ketten bólintottunk, majd ezt látva beljebb lépett, s megállt mellettem. – Boldog vagy, mind a ketten azok vagytok. – Ezt csak úgy kijelentette, miközben az arcomat fürkészte. Igaza volt. – Örülök nektek, Nadine. Bár tudom, hogy vannak kétségeitek, segítek bennük ha tudok. Justin erős, ahogy te is, így nem féltelek titeket. De a média erős játszótárs, viszont egyet ígérj meg nekem: Justinban soha ne kételkedj. Imád téged, harcolni fog a szerelmetekért.

- Köszönöm lányok, komolyan – mosolyogtam a két barátnőmre. Lehet, hogy akkor még nem ismertem ennyire ezt a szőke lányt, de tudtam, hogy számíthatok rá. Így is volt, sőt most is így van.

- Na menjünk, mert kezdünk – nevetett Kay, majd belém karolt, s kihúzott az öltözőből. A színfalak mögött a szüleim álldogáltak, merev háttal, s mű mosollyal. Én is felvettem ezt a viselkedést, majd hozzájuk sétáltam. Amint odaértem gyenge puszikkal, s félszeg ölelésekkel üdvözöltük egymást, majd odaléptél te is. Nem tudtam miként kéne viselkednem, mert a hajón mindenki tudott rólunk, de a szárazföld más övezet volt. Felsóhajtottam, majd a kezedért nyúltam. Nem érdekelt mit gondolnak, a barátom voltál, s szerettelek.

- Nadine, megmagyaráznád, kérlek? – sziszegte felém anyám. Megráztam a fejemet, feleslegesnek tartottam a hegyi beszédet, ő jobb volt ebben. – Kisasszony nem tudom mit képzelsz magadról, de nem feküdhetsz le mindenkivel, aki a te korosztályodban híresnek számít. Sok pénzünk van, fizetünk azért, hogy makulátlan híred legyen, s a népszerűséged az egeket verdesse a Tv-ben, de ezt még mi sem értjük. Ugye? – fordult apám felé. Felkuncogtam, ugyanis ő olyan riadt képet vágott. – Hogy merészeled? – Ragadta meg anya a karom, mire azonnal arrébb húzódtam, és te átölelted a derekam.

- Ne haragudjon asszonyom, de nem értem önt. Miért feltételezi, hogy a lánya csak azért van velem, mert híres vagyok? Szeretjük egymást.

- Persze – nevetett fel szarkasztikusan. Megrántottam a vállam, majd rájuk mosolyogtam, s ott hagytam őket, magammal húzva téged is. Egyáltalán nem lepődtem meg a viselkedésükön, azon meg végképp nem, hogy a következő hónapokban már jó partinak találtak téged, hiszen a kislányuk így még híresebb lett. Szánalmasnak tartottam őket.

Az előadás végénél jártunk. Nate éppen a saját dalát énekelte nekem, arról, hogy mennyire szeret, s nem akar elhagyni. Ez a dal volt az, mikor megkértelek, hogy segíts benne. Nem ment volna nélküled, a mai napig hiszek ebben. S ahogy láttalak velem szemben ülni a zongoránál, most is él bennem a gyanú, hogy ez a dal nekem szól. Oda illő voltál, Nate karakterét nem kellett megformáznod, mert te voltál az. Nate egy elveszett srác volt, míg meg nem ismerkedett Julie-val. Ismerős, ugye?

Mondd, hogy jobban szeretsz,

Mint azelőtt.

És ne haragudj, hogy így kell lennie,

De haza jövök,

Haza fogok jönni,

És ha azt kéred, hogy maradjak,

Maradni fogok.

Megpróbáltam nélküled élni,

De könnyek hulltak a szememből.

Magányos és üres vagyok,

Istenem, szétszakadtam legbelül.

Felnézek a csillagokra,

Remélem, te is ezt teszed.

És valahogy közelebb érzem magam,

És hallom, ahogy mondod...

Oh, oh, hiányzol.

Oh, oh, kellesz nekem.

Beléd habarodtam, mint Nate-be vagy Justinba. Mind a két személy egy és ugyanaz volt, de addig nem jöttem rá. Viszont akkor, szemben állva veled, hallgatva a dalt rá kellett ébrednem, hogy boldog lehetek, veled, de ezt az időt valahol, valaki számolja. Mert olyan szó nincs, hogy örökre.