2013. október 8., kedd

Epilógus

Epilógus

Szerettem, mindig is, de be kellett látnom, hogy a mi történetünk úgy volt tökéletes, ahogy a könyvében elmesélte nekem. - Justin Bieber


Ott ültem a könyvesboltban az asztal mögött és hitetlenkedve néztem az embereket, akik csak miattam jöttek oda el. Két hete jelent meg az első könyvem, amit a volt barátomnak írtam. Leírtam a megismerkedésünket, a kapcsolatunk első szárnycsapásait. Viszont akkor még nem tudtam, hogy el fog hagyni. Két hónap telt el, nekem viszont még mindig fájt. De megértettem Justint, túl sokat voltunk távol egymástól. Leila letett elém egy pohár kávét, én pedig hálásan rámosolyogtam a lányra. Kay sétált oda hozzám idegesen, kérdőn ránéztem.
- Eljött, itt van és nem egyedül... - motyogta dühösen.
- Ki van itt? - kérdezte Leila, de Kay nem tudott válaszolni, mert megelőztem.
- Justin - a falnál állt és engem nézett. Mellette egy barna hajú lány, aki szégyenlősen nézett körbe és szorosan fogta a kezében tartott Sparks könyvet.
- Valerie - bólintott Leila. Szóval ismerte a lányt. - Csak barátok.
- Hát persze... - morgott legjobb barátnőm. Nem gondolkoztam, csak felálltam és elindultam felé. Tisztán láttam a szomorúságot rajta. Amikor észrevették, hogy közeledem a barna hajú lány megszorította a kezét és valamit a fülébe suttogott. Aztán arrébb sétált. Justin még mindig a lány után nézett, de tudtam, hogy tényleg nincs köztük semmi. Láttam ahogyan rá nézett, fontos volt neki. De nem szerelemet láttam a barna tekintetben.
- Szia - suttogtam halkan, mire ő rám kapta a tekintetét és egy halvány mosolyt varázsolt az arcára. Hihetetlennek tartottam, hogy ő szakított, mégis én voltam az erősebb. Ott álltunk egymással szemben néma csendben. Annyi mindent akartam neki mondani. Elmondani, hogy fáj amit tett velem. Hogy haragszom rá, mert szeretem és vele akarok lenni. A képébe ordítani azt, hogy önző disznó, mert nem törődött velem és ide meri tolni a képét. Meg akartam kérdezni tőle azt, hogy miért jött el. Hogy mit akar tőlem. De egy hang se jött ki a torkomból. Lefagytam a közelségétől. Nem tudtam mi tévő legyek.
- Sajnálom - törte meg ő a csendet. Rákaptam a tekintetemet és könnyeket láttam csillogni szemeiben. Sajnáltam, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Megérdemeltünk volna egy happy endet. De a kezdet is nehéz volt, így a vége is.
- Tudom, de harcolhattál volna értünk, Justin. Megérdemeltem volna - suttogtam és sűrűn felfelé pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Közelebb lépett és szorosan a karjaiba vont.
- Szeretlek - mondta lágyan. Rájöttem, hogy miért jött el. Leakarta zárni a múltat, hogy valaki mással újra kezdje. Talán pont ezzel a lánnyal, akit elhozott magával. Óvatosan elengedett és oda sétált a lányhoz. Aztán együtt kiléptek az ajtón.
- Örökre - suttogtam a hátának. Tudtam, hogy lehetek még boldog. De senkit se fogok úgy szeretni, mint őt. Viszont tisztában voltam azzal, hogy ez így jó. Mert tudtam, hogy neki így lesz a legjobb. Túl sokat voltunk távol egymástól. Boldogok leszünk mindketten, csak nem együtt. A mi könyvünk így teljes egészében véget ért, mindörökre. 

Vége

9 megjegyzés:

  1. Drága Írónők!

    Nem jutok szóhoz! Annyira a szívemhez nőtt ez az égész történet! Kitörő örömmel kezdtem neki a ti kis történeteteknek ,de könnyekkel a szememben fejeztem be!

    Így lett jó, drámai és megható a történet! Felfoghatatlan számomra ,hogy hogy jutottal el odáig, hogy szétmentek,de ennek így kellett megíródnia.:)

    Sajnálom, hogy vége. Megsirattam, a történetet, nem is egy részét.

    Az utolsó pár részből lehetett érezni a végkifejletet, legalábbis akkor ha nagyon figyeltünk a szövegre.:)

    Remélem még sok kommentet fogok írni a közös és egyedüli történetekhez amiket ti írtok, mert nagy csodálótok vagyok! Fantasztikusan írtok, ez nem tagadhatjátok le!

    Vivi másik blogjánál még remélem "találkozok veletek"! Nem tudok lerázni!!! :

    xoxo Bekka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bekka!

      Lassan mi sem jutunk szóhoz. Tudod a lelkesedésed, mindenkié, lenyűgöz minket. Ritkán kitartóak ennyire az olvasók. Köszönjük szépen ezt neked.
      Reméljük a következő történetünknek is örömmel fogsz nekikezdeni. Ez a történet ismét meghatározó volt a számunkra. Valami új, valami más. Mindig lesz ilyen, ezt ne feledd. Míg bele nem ununk. Bár lassan kiöregedünk...
      Justin és Nadine története így lett tökéletes, bárhogyan is nézzük. Nem kellett happy end. (:
      Lassan oda is érkezik a folytatás, s az új közös blogunk linkje is.

      Köszönjük a lelkesedésed!

      Ölel téged: Vivi és Flóraa

      Törlés
  2. Drágáim!

    Könnyes szemmel olvastam a sorokat és csak arra tudtam gondolni, hogy vége van. El kell búcsúznom Nadinetól és Justintól.
    De meg fogom emészteni. Tudjátok szerintem tökéletes lett a vége. Szép lett és pont jó. Illett a két szereplő karakteréhez.
    Egyébként gyanús nekem a barna hajú lány aki Justinnal volt. V... Valami. Na mindegy.
    Imádtam a történet összes sorát. Szép volt csajok!

    Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gréti!

      Mindig van egy búcsú, most itt is eljött. De nem adjuk fel, hozzuk az újabb sztorit. (:
      Tökéletest akartunk, valami újat, valami mást. Reméltük, hogy elértük ezt.
      A barna hajú lány a következő történetünk főszereplője. ;)
      Mi pedig imádtuk olvasni a hozzászólásaidat! Köszönjük. (:

      Ölel, Vivi&Flóraa

      Törlés
  3. Kedves Lányok!
    Sajnálom, hogy csak most olvastam el és nem akkor amikor közzé tettétek. De nem volt időm, se energiám, a suli nagyon nehéz :(
    Ez a befejezés engem úgy ahogy van összetört. Komolyan, sírtam. Nagyon szép történet, de fájdalmas lett számomra.
    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a csodálatos történetet, remélem olvassátok ezt a kommentet ♥
    Millió ölelés:
    Darku

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Darku!

      Semmi gond, már annak is nagyon örülünk, hogy írtál nekünk. Teljesen megértük a problémáidat. (:
      Köszönjük, örülünk, hogy a maga módján tetszett. Ez volt a célunk. Bár mindig hihetetlen, hogy valaki elsírja magát azon, amit mi alkottunk. Rettentően sokat jelent ez számunkra.
      Nekünk pedig az jelent sokat, hogy írtál. Minden egyes sorát olvastuk. ;)

      Ölel, Vivi&Flóraa

      Törlés
  4. Kedves Lányok!
    Ma kezdtem el olvasni a blogotokat, egyszerűen fantasztikus blog! Itt volt mellettem a telefon, de én meg se hallottam, apám jött át és szólt, hogy vegyem fel! egy szóval fenomenális blog!
    Eme

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eme!
      Mindig meglepődöm mikor ilyenkor ír valaki, ha már befejeztünk egy történetet. Ilyenkor még jobb olvasni a megjegyzéseket. Nagyon szépen köszönjük! (:

      Ölel, Vivi

      Törlés
  5. Egyszerűen nem jutok szóhoz! Tökéletesen lett megirva. Nem tudok mást mosndani, mert egyszerűen ezt nem lehet szavakba foglalni. Ritkán találkozok egy ilyen remek művel. Minden elismerésem.

    VálaszTörlés