Prológus

Prológus

Mindenki tudta, hogy ez a darab nehezebben fog létre jönni mint hittük. Nem csak a színpadon fogjuk látni a szívek harcát, hanem a színfalak mögött is. - Kay Jensen.

Két éve történt, én mégis úgy emlékszek mindenre mintha tegnap éltem volna át minden pillanatát. Az első találkozásunkat, már akkor tudtam, hogy csak a baj lesz veled.  Mozgalmas napnak néztük elébe, hiszen el kellett döntenünk ki fogja játszani a páromat, Nate szerepét. A tanárnő túlságosan izgatott volt. Senki sem tudta miért, aztán bejelentette, hogy egy új tanuló érkezett a tengeri gimibe, aki tökéletes a szerepre. Döbbent csend keletkezett a teremben. Én a zongoránál ültem és lassan felemeltem a fejemet, hogy a tanárnőre lessek.

- Miss Collins, én bízom önbe és nem is akarok beleszólni a munkájába, de biztos abban, hogy ez a titokzatos fiú jót tesz a darabnak? - tudtam, hogy a többiek félnek megszólalni, ellent mondani kedvenc tanárunknak. De én mindig is a határozottságomról voltam híres, ezt te nagyon is jól tudod. Az első naptól kezdve tudtad a gyenge pontomat, mert te  vagy az. Mindig is te voltál a gyengém.

- Hidd el Nadine ő a tökéletes választás. Hiszen Nate a darabban egy menő srác, akiért minden lány oda van de a végén... - kezdte a darab mesélését amit mindenki jól ismert, amikor meghallottam egy furcsán ismerős hangot. A te hangodat.

- De a végén beleszeret az egyszerű bár énekesnőbe - fejezted be helyette. Nagy sóhajtás kíséretében hátra fordultam. Ott áltál, tökéletesen beállított hajjal, felhúzódott szemöldökkel és gúnyos mosollyal az arcodon mértél végig. - Ami szerintem elég nagy gyengéje a történetnek, hiszen ha Nate annyira nagy menő és tökéletes akkor mégis mit láthat egy olyan lányba, mint Julie? Hiszen a forgató könyv szerint a srác bárkit megkaphatna... Nem értem miért a lúzer kell neki.

- Mond csak te nem hiszel a szerelemben? Lehet, hogy Nate tökéletes, de mégis Julie egyszerűsége és bája fogja meg, mert meglátja azt a lányban akit senki más. Amúgy meg ha már vitatkozunk a szereplők szerelmében, a lány választhat a gazdag, beképzelt és a kedves és a törékeny srác közül. Mégis a hólyagot választja - magyaráztam neked idegesen és alig érezhető éllel a hangomban. Már itt kiéleződött az, hogy teljesen más a nézőpontunk a világban. Sosem értetünk egyet.

- Ez nevetséges, Julie csak jól járt a sráccal. Megkapja az amerikai álmot - felsétáltál a színpadra és hanyag mozdulattal a zongorának támaszkodtál. Barna szemeidet mélyen az enyémbe furtad. Mintha csak a pillantásoddal akartál volna meggyőzni. A lányok a teremben visszatartott lélegzettel bámultak téged. Elaléltak a látványodtól. Én voltam az egyetlen lány a terembe aki nem esett hasra tőled és ez téged idegesített. Zavart, hogy nem vagy olyan hatással rám, mint a többiekre. Megszoktad, hogy a lányok eléd vetik magukat, hogy minden mozdulatodat árgus szemekkel figyelik. De én csak mosolyogva figyeltelek és a szemem tele volt utálattal. Irántad.

- Tényleg azt hiszed, hogy Nate főnyeremény? Vagy csak azért mondod, mert te játszod?

- Azért véded Julie-t, mert te alakítod? - kérdésre kérdéssel válaszoltál. Ezt mindig is utáltam benned, feldühített. Válaszolni akartam neked, mikor Miss Collins tapssal jelezte, hogy fejezzük be. Már akkor világossá vált mindenki számára, hogy nem fog könnyen menni a közös munka.

- Olvassuk fel azt a jelenetet, amikor Nate és Julie beszélget az tükörterembe és nem látják egymást. A harmadik sortól, hajrá! -  mosolygott kedvesen a tanárnő, bár nem tudta milyen nehezemre esik leülni a színpadközepére neked háttal, nem értünk össze de mégis közel voltál. Hallottam ahogyan veszed a levegőt. Aztán Matt betolta a kétoldalú tükröt közénk.

- Nem hittem volna, hogy egy idegennek kiöntöm a lelkemet és ennyire jó érzés lesz. Mintha a lelki társam lennél - kezdted a szöveget, már az első sorttól tudtam, hogy jó színész vagy. Annyira tökéletesen adtad elő a zavarodott srácot, vagy nem szerepet játszottál? Tényleg így éreztél?

- Ezt inkább úgy fejezném ki, hogy létezik a világban egy ember aki a lelked elveszett darabja. Akivel kiegészítettek egymást - nehezemre esett ennyi érzelemmel beszélni, nehezemre esett úgy előadni magamat, mintha elvarázsoltál volna.

- Zavar a tudat, hogy nem láthatlak - A szerep szerint a tükörrel szembe fordulsz és oda teszed a kezedet. Tudtam, hogy közben vágyakozó arcot vágsz, mintha életed szerelme ülne a másik oldalt. Pedig egyikünk se hitt a szerelemben, te se és én se.

- Félek ha meglátnál nem éreznél úgy, mintha én lennék az elveszett feled - suttogtam halkan, én is feltérdeltem, szembe fordultam a tükörrel és oda tettem a kezemet ahol te vagy. Hallottam a többiek halk lélegzetét. Aztán halk tapsot ami egyre hangosabb lett. Sikerünk volt, már akkor arattunk. Ledobtam a szövegkönyvet és felálltam. Szememmel megtaláltam Kayt aki fura mosollyal az arcán bámult... téged. Úgy gondoltam te is őt bámulod, de nem. Engem néztél. Azzal a fura és idegesítő mosolyoddal.

- Ez aztán tényleg a Szívek Harca lesz - nézett rám hirtelen Kay és egyenesen a szemembe nézve mondta. Akkor még nem tudtam, hogy érti legjobb barátnőm. De később beigazolódott, hogy igaza volt. Te rájöttél már akkor a szavai jelentésére? Vagy csak te is később ébredtél rá, mint én? Annyira kevés dolgot tudok az érzelmeidről, amiket akkor éltél át. Oly keveset tudok rólad, még mindig. Miért nem meséltél soha sem nekem? Miért nem avattál be abba, hogy mit gondoltál rólam mikor először megláttál?