Szívek harca

Sziasztok édeseink! Reméljük jól megvagytok, s néhányan ezt a kis novellát is elolvassátok Justin&Nadine és Valerie életéről. Ez egy igazi lezárás, és valami újnak a kezdete. Mert ugye Jb életét folytattuk itt: You gave me faith. Kellemes ünnepeket kívánunk, reméljük remek szünetetek lesz! (:

Vivi&Flóraa

Szívek harca

*Valerie*

Nem tudtam felfogni, hogy miért tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy miért jöttem el ide. De megtettem és azt hiszem nem bántam meg. Túlságosan kíváncsi voltam arra a lányra, akit Justin szeretett egykor. S nem azért, mert féltékeny voltam, vagy mert szerelmes lettem volna Justinba. Nem, nem azért. Hanem azért, mert láttam, hogyan néztek egymásra a könyves boltban. Először nem akartam elmenni vele, de tudtam, hogy szűksége lesz a támogatásomra. Így elmentem és a szívem szakadt meg mikor sírni láttam őt. Soha sem gondoltam azt, hogy szégyen ha egy férfi sír, mert nem volt az. Tudtam, hogy Justinnak sikerült lezárnia a múltat, de nekem nem. Nem csak a sajátomat, de az övét se. Nem értettem miért adta fel ilyen könnyen, hiszen az elmondása szerint halálosan szerelmes volt a lányba. S most őt idéztem. Ezért miután haza mentem első dolgom volt az, hogy felmentem az internetre és beírtam Nadine nevét a keresőbe. Meglepődtem mikor megláttam, hogy egy kávézóban fog énekelni, de tudtam el kell mennem.

Most pedig itt ültem egy eldugott, csendes kávézóban a sarokban és néztem az egyre növekvő tömeget. Tudtam, hogy előrébb kéne mennem ha látni is szeretnék valamit, de se erőm, se kedvem nem volt hozzá. Így inkább leadtam a rendelésemet és vártam. Vártam arra a lányra aki megváltoztatta a legjobb barátomat. Sokat gondolkoztam azon, hogy Justin mit jelent nekem. De egyszerűen nem tudtam rá jönni, össze voltam zavarodva. De segíteni akartam a barátomnak. Segíteni, hogy boldog legyen, újra. Mert hiába mosolygott a kamerákba, nem volt őszinte. Csak akkor volt igazi szívből jövő a mosolya ha velem volt. Ez pedig megdobogtatta a szívemet. Hiszen alig pár hét telt el és mi mégis közel kerültünk egymáshoz. Ő a titkom őrzője és a támaszom is egyben. Egyszerűen hitet adott nekem.

A tömeg felmorajlott és a színpadnak kialakított elkerített részen megjelent Nadine. A régi fotókon szőke hajában színes csíkok voltak, de ezt már kinőtte. Haja hullámosan hullott a vállára, egy fekete nadrágot és egy sárga rojtos felsőt viselt. Gyönyörű volt és a különleges kisugárzása volt, de én magam se tudnám megmondani mi volt benne az.

Miután köszöntötte a közönséget a zongorista srác egy lágyabb dallamot kezdett el játszani, én pedig érdeklődve figyeltem a dalszöveget. S miután kezdtem felfogni akaratlanul is bűntudatot éreztem.

- I've been weighed down by the silence (Lenyomott a csend) All these words that don't come out, out (Mindazok a szavak, amelyek nem jöttek ki, ki) Been tempted just to write it (Kísértenek, hogy csak írjam le őket) And say i'm sorry without a sound ( És egy hang nélkül mondjam el, hogy sajnálom) - gondolkoznom se kellett, rögtön tudtam, hogy kinek szól ez a dal és azt is, hogy ez őszinte. Annyira egyértelmű volt, hogy Justinnak írta. S azt hiszem a szívem szakadt meg. Biztos voltam benne, hogy Justin ezt még nem hallotta. S lehet, hogy hallania kéne, de nem akartam felszakítani a sebeit. - 'Cause we been drifting of so far (Mert túl messzire sodródtunk) That i don't even know where we are (Hogy már nem is tudom hol vagyunk) But wee can try and we can speak (De megpróbálhatjuk, és beszélhetünk) Before we're lost indefinitely (Mielőtt végtelenül elveszünk) - nem tudtam miért de sírni kezdtem. Azt hiszem meghatott a dal. Az, hogy valakik így szerették egymást. A reménytelenséget olvastam ki a szemeiből és láttam, hogy nem sok kell neki és elsírja magát. Egy pillanatra rám pillantott és én tudtam, hogy felismert. De nem zavarta hiszen a dalt ugyan úgy folytatta, mintha mi sem történt volna. - If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love (Ragaszkodunk a drága szerelemhez) Find our way through this (Rálelnénk utunkra, ezen keresztül) It's not worth just giving up (Nem éri meg csak úgy feladni) 'Cause I've got some fire left in me (Mert maradt még bennem némi tűz) And I don't see us ending this way (És nem látom, hogy így érnénk véget) If we're not stupid (Ha nem vagyunk ostobák) We'll both hold on for dear love, love (Mindketten kitartunk a drága szerelemért, szerelemért)

Nadine-nak gyönyörű hangja volt, mégsem figyeltem oda a többi dalára. Képtelen voltam, hiszen ez az egy túlságosan felzaklatott. A koncert vége után zúgott a fülem, szédültem és izzadtam. De nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak törtem magamnak az utat, hogy beszélhessek vele. Muszáj volt.

Mikor oda értem hozzá, rám nézett és egy nagyot sóhajtott. Intett, hogy kövessem és a személyzeti öltözőhöz vezetett. Ott megállt velem szemben és várt. Bágyún néztem rá, de összeszedtem magam és bele kezdtem az értelmetlen beszédemnek.

- Igazság szerint azt se tudom, hogy tudod e ki vagyok. De ez most nem lényeg, egyszerűen csak el kell mondanom, hogy sajnálom. Sajnálom, mert eddig csak azt tudtam, hogy őt viselte meg a szakítás, hogy szenved. De tévedtem. Viszont nekem ő fontosabb és védeni akarom. De ezt nem is tudom miért mondtam és azt se, hogy miért is vagyok én itt - hebegtem - habogtam össze vissza és vártam mikor küld el melegebb éghajlatokra. De nem ezt tette és ezzel meglepett. Hiszen Justin hevesnek írta le a lányt, de ehelyett csak egy fáradt mosolyt varázsolt az arcára.

- Láttalak a múlt héten, szóval emlékszem rád. Ő szakított velem, így nincs mitől tartanod. Boldogok lehettek együtt - nézett rám keményen és a színpadon látott kedves lánynak nyoma veszett. Elszorult a torkom és hatalmas erőfeszítések hatására tudtam csak megszólalni.

- Mi nem... - kezdtem a mentegetőzésbe de rájöttem, hogy felesleges. - A legjobb barátom! S nem akarom elveszíteni és szar azt látni, hogy minden nap fájdalom van a szemeiben és sokszor csak ül és gondolkozik. Néha olyan, mint egy élőhalott. Pedig hónapok teltek el a szakításotok óta - ráztam meg a fejemet kissé idegesen. Éreztem, hogy a vér az ereimbe szökik.

- Figyelj, én végeztem Justinnal. Örökre egy részem marad, de már vége. Lehet, hogy nem jártok, de egy olyan kapocs van köztetek ami köztem és közte soha sem volt meg. Tudod Leila elejtett egy két mondatot rólatok, s tudom, hogy Justin ölni is képes lenne érted - fejezte be és neki dőlt az egyik szekrénynek fürkészve nézett én pedig azon agyaltam mit is mondhatnék neki. Nem tudtam. Tényleg nem.

- Most már értem, hogy miért szeretett beléd - jegyeztem meg halkan, de abban a pillanatban éreztem, hogy a térdem összecsuklik és a földön kötök ki. Nem vesztettem el az eszméletemet, de remegtem és képtelen voltam mozdulni. Csak az erős fájdalomra tudtam gondolni amit a hasam okozott. Olyan mélyen nyilallt bele, míg még soha.

- Jézusom - hallottam meg egy sikolyt aztán láttam, hogy Nadine kiszalad, s a telefonjával ér vissza. - Hívták a mentőket, s most olyat fogok tenni érted amit már régóta nem tettem meg.

- Mi? - nyögtem ki halkan de rám se figyelve emelte a füléhez a telefont.

- Justin! Jó ez most nem fontos. Hallgass már végig! - hadart idegesen és láttam rajta, hogy legszívesebben üvöltözne. – Valerie-ról van szó! Mi? Nem, de hogy is. Justin velem van és... összeesett. Hívtam a mentőket de szüksége lesz rád. Öhm, oké értem. Nem szólhatnak a szüleinek a kórházban. Megjegyeztem, de miért? Oké, értem. Siess!

- Köszönöm - suttogtam miután letette a telefont és lehunytam a szememet, s vártam. De aztán tompaságot éreztem és elaludtam.

Egy fehér szobában ébredtem, tudtam, hogy hol vagyok és megijedtem. Rögtön a hasamhoz kaptam, mikor valaki megszólalt mellőlem.

- Minden rendben van vele - suttogta Justin és a kezemre tette az övét. - Soha többé ne ijessz meg ennyire.

- Sajnálom - mondtam rekedten és köhögtem egyet.

- Olyan buta vagy - nevetett és óvatosan átölelt. - Szeretlek te butus.

- Én is - suttogtam és mélyen beszívtam a belőle áradó kellemes parfüm illatot. A karjaiban lenni csodás volt és úgy éreztem, hogy minden rendben lesz.

- Oh, sajnálom - hallottam meg egy hangot és rögtön oda kaptam a tekintetemet. Nadine állt az ajtóban, Leila társaságában. A szőke lány szélesen elmosolyodott és leheveredett a szobában lévő fotelbe. Nadine zavarban volt, de összeszedte magát és mosolyogva sétált oda hozzám. - Ezt neked hoztam.

- Köszönöm - mondtam és mosolyogva olvastam el a borítóra írt szöveget: Szívek harca.