XI.

XI. fejezet

Életemben először éreztem ilyet, s féltem, hogy elcseszem. Együtt kellett összehoznunk valami olyat, ami mind a kettőnknek új, s ismeretlen. - Justin Bieber

Reggel arra ébredtem, hogy az arcomat simogatod, kellemes érzés volt, de abban a pillanatban tudtam, hogy valamit nagyon elcsesztünk. Lassan nyitottam ki a szemeimet, próbáltam hozzászokni a világossághoz, s a mozdulatlanság megnyugtató csendjéhez. Olyan volt az a reggel, mintha újjászülettem volna. Mellettem voltál, a tenger nem hullámzott alattunk, így bebizonyosodott számomra, hogy én kellek neked. Nem rohantál máshoz, pedig megtehetted volna, itt a szárazföldön könnyen máshoz futhattál, de nem tetted. Kicsattanó örömmel, s fájó végtagokkal fordultam feléd az ágyban. Nem tudtam miként kerültem oda, de sokkal kényelmesebb volt, mint a földön aludni.

- Jó reggelt - mosolyogtál rám. Felkuncogtam csillogó szemeid láttán. Hihetetlen volt az egész.

- Lekéstük az iskolát… - morogtam szórakozottan. Nem nagyon érdekelt, inkább tényként mondtam, mintsem kérdésként. Abban a pillanatban csak te voltál a fontos. Most is így van Justin. Örömmel fordulok feléd, ha gondom van, vagy hiányzik az igazi élet, te ezt megadod nekem.

- Anyu betelefonált, hogy egy napig kikért minket, így este nyolcig maradhatunk itt, de ha addig nem érünk oda, kirúgnak minket. Szerintem a tanárnőt, így is felbosszantottuk, ma nélkülünk kell próbálnia.

- Holnap főpróba, Justin. Vissza kell mennünk - sóhajtottam. Felkönyököltem, majd feléd másztam, a takaró alatt. Nem volt rajtad ruha, egy pillanatra összeért az ágyékunk, s éreztem mennyire kívánsz engem, de akkor nem volt megfelelő az időpont. Persze, tudtam, hogy legszívesebben magad alá görgetnél, s megcsókolnál, de nem tetted. A kezeidet a derekamon pihentetted, úgy markoltad mintha féltél volna. Talán így volt? Nem akartad, hogy ott hagyjalak? Kétségeid voltak? Nekem is, de már fele annyi sem, mint tegnap. Egy nap alatt, egyetlen randi kellett ahhoz, hogy kiűzd a félelmeimet a fejemből, mert bárhogy is nézzük, azok csak ott léteztek. A szívem a tied volt már az elejétől fogva. Esküszöm nem akartam, ahogyan te sem, de olyan megnyugtató volt veled lenni, mint amikor színészkedtem.

- Nyugodj meg, kérlek - suttogtad a szemeimbe nézve, majd felvezetted az egyik kezed a tarkómra, s magadhoz húztál. - Szeretlek, Nadine - motyogtad az ajkaimba, majd megcsókoltál. Lefagyva hagytam, hogy azt tegyél velem, amit akarsz. Nem hittem a fülemnek. Azt mondtad, hogy szeretsz. Soha, senki nem mondta ezt, főleg nem egy fiúm. Hihetetlen volt, Justin. Eltudod hinni, hogy mennyire? - Fontos vagy nekem - mosolyogtál, mikor elváltak ajkaink. Döbbenten néztem végig az arcodon, az összes apró rezdülésedet megfigyeltem. Ajkaid mosolyra húzódtak, szemeid csillogtak, ahogy engem figyeltél, s a homlokodon összefutottak a ráncok. Izgultál a válaszom miatt? Pedig nem kellett volna, én is így éreztem, de nem voltam képes ezt a tudtodra adni, szavakkal nem. Közelebb hajoltam hozzád, majd újból megcsókoltalak. - Mit csinálunk ma?

- Amihez kedved van, s nem, nem fogunk az ágyban fetrengeni, azon kívül gondoltam - nevettem. Az arcod megnyúlt, majd elnevetted magad. Bólintottál, s ismét megcsókoltál.

Az egész napot a házban töltöttük, persze, hiszen veled nem mehettem ki a nyilvános helyekre, de akkor nem is érdekelt. Emlékszel, hogy nem is olyan rég mennyire kiborultam ez miatt? De már nem fontos, mindig megtudtál győzni, hogy a lényeg, a kettesben együtt töltött idő, s nem az, hogy hol vagyunk.

- Lassan indulnunk kell - motyogtam. A karjaidba bújva néztem a Tv-t, míg te a hajamat simogattad, s a színes tincseimmel játszottál. Remekül éreztem magam egész nap. Teljesen feloldottam a közeledben, jó érzés volt csak úgy pihenni, veled. Te is ezt érezted? Remélem…

- Még van fél óránk, mit csináljunk addig? - kérdezted felhúzott szemöldökkel, s magaddal szembe fordítottál. Belenéztem a szemeidbe, amik vágytól ködösek voltak, de nem akartam lefeküdni veled. Tudtam, hogy fékezhetetlen vagy, a tudtomra adtad aznap párszor, s ezt a mai napig tudom. De akkor naiv voltam, így eltoltalak magamtól, s kiszálltam az öledből. Összeszűkült szemekkel néztél, miközben végigsétáltam a nappalin, s összeszedegettem a ruháim, majd magamra kapkodtam őket.

- Induljunk, jó? - kérdeztem, mire te morogtál valamit, de felkeltél és összekészülődtél. Amint mindennel készen voltunk, megfogtam a kezedet, de téged ez cseppet sem érdekelt. Úgy viselkedtél mint egy kisgyerek, akinek nem teljesítették az egyik vágyát. Talán így is volt, de nem éreztem magam ezért gonosznak. Egy kapcsolat nem csak a te vágyaid kielégítéséről szól, így örömmel vettem a kudarcodat. Lehet, hogy az én érzéseimet is figyelembe vetted aznap, de te kerültél előnybe.  - Meddig hisztizel? Mert ha sokáig, akkor inkább holnap el sem megyek a próbára.

- Nem sokáig, de mondjuk ha velem aludnál jobban viselkednék.

- Nem fogom az egész éjszakámat szeretkezéssel tölteni, Justin - morogtam. Elnevetted magad, s közelebb húztál. Ajkaimra adtál egy puszit, majd mosolyogva öleltél meg.

- Csak aludj velem.

- Nem fogok - nevettem fel, mikor lesegítettél a repülőről, majd gyorsan elkezdtem rohanni a kabinom felé. Tényleg nem aludtam veled. Megérdemelted a hisztid miatt… Megtanultad, hogy kettőn áll a játék, a mai napig így vagyunk ezzel.

X.

Sziasztok!

Megjöttünk a fejezettel. Számoljátok már a végét? Mert mi igen, de még nem temetjük a történetet. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, ugyanis be kell vallanunk, így a vége felé eléggé érdekelne bennünket a mi nem tetszett megjegyzések. Jó olvasást!

Flóra és Vivi

X. fejezet

Tudtam, hogy beleszerettet. Láttam ahogyan egymásra néztek. Nem voltam boldog ettől, fájt. De az a tudat megnyugtatott, hogy az ő érzései nem viszonzatlanok. Bieber tényleg szerette. - Pablo Delarosa

Bevallom neked, hogy másnap reggel rettegve léptem be az osztályterembe, nem tudtam mi lesz ez után. Még nem voltál ott, ez pedig egy percnyi nyugodtságot adott nekem. Szó nélkül ültem le a helyemre és senkire se néztem rá. Nem voltam rá képes. Féltem, hogy megbántad, hogy nem akarsz többet semmit. Felemésztett az a tudat, hogy lehet neked én csak egyetlen egy éjszakára kellek. Pedig nem így volt, te is ugyan úgy akartad folytatni azt ami kettőnk között volt, mint én. De mindketten féltünk az érzéseinktől.

Mikor megszólalt a csengő te is beléptél. Más voltál. Zavart fény csillogott a szemedben és kerestél valakit. Engem. Miután megláttál, elküldted a mellettem ülőt és helyet foglaltál. Nem néztem rád, nem tudtam mire számítsak. Így inkább az órát nézve számoltam a másodperceket, vártam a tanárt. De nem akart meg érkezni, így te kihasználtad az alkalmat és óvatosan megérintetted a karomat. Lassan néztem rád, de meglepődtem. Mosolyogtál, de a bizonytalanság jól látszódott rajtad. Te se tudtad mit akarsz, igaz? Mindketten ugyan abba a helyzetbe keveredtünk. Nem akartunk szerelmesek lenni, de mégis megtörtént.

- Óra után beszélünk? - kérdezted, én pedig nagyot sóhajtva bólintottam. Meg voltam róla győződve, hogy azt akarod velem közölni, hogy jó volt de nem kérsz többet belőlem.

- Igen, de előtte el kell valamit intéznem - mondtam halkan és a terem végében ülő Pablora lestem. Követted a tekintetemet és elfintorodtál. Ha más helyzetbe lettünk volna, biztosan elmosolyodok reakciódon. De akkor ott képtelen voltam rá.

- Nem ér rá később? - kérdezted és újra engem tüntettél ki a figyelmeddel. Makacs voltál már akkor is, nem tudtad elviselni, hogy Pablo fontosabb nálad. Pedig akkor ez már nem volt igaz. Sokkal fontosabb voltál bárkinél is.

- Így is túl sokáig halogattam - nem tudtál válaszolni, mert a tanár úr belépett és rögtön neki kezdett az anyagnak. Őszinte leszek, egyáltalán nem figyeltem. Téged néztelek egész órán és te is engem. Elvesztünk egymás pillantásában. Ezt pedig a többiek is észrevették. Tudtam, hogy a lányok féltékenyek rám, hiszen velem többet tősödtél, mint bárki mással ezen a hajón. Egyetlen egy ember nézte mosolyogva párosunkat. Leila. Akit gondolom már reggel beavattál. Hiszen ő volt az egyetlen igaz barátod a fedélzeten.

Óra után mindenki elindult a színház terembe, de én megálltam az ajtó előtt és vártam. Mikor Pablo oda ért, meg ragadtam a karját és arrébb húztam. Nagy levegőt véve néztem mélyen bele a szemébe. Semmit se tudtam kiolvasni belőle, de tudtam, hogy ezt elkell intéznem. Csak utána tudok veled is mindent elsimítani. Leakartam zárni a dolgokat.

- Mit akarsz? - kérdezte idegesen, én pedig hitetlenkedve ráztam meg a fejemet. El sem hittem, hogy ő a legjobb barátom volt, most pedig mégis úgy viselkedett, mint egy idegen.

- Beszélni. Figyelj, én sosem éreztem úgy, mint te. Egyszerűen sosem gondoltam azt, hogy te és én. Jó barátom voltál, a legjobb. Évek óta ismerlek. De amióta Justin meg érkezett, megváltoztál. Birtoklóvá váltál és ez megrémiszt. Én csak a barátod tudok lenni, viszont te nem akarsz az lenni - hadartam el egy szuszra az egészet. Tudtam, hogy el kell tőle búcsúznom.

- Megváltoztál - jelentette ki halkan és egy keserű mosolyra húzta ajkait. - Bieber szerencsés.

- Szerencsés?

- Féltem, hogy ez fog történi Nadine. Ki akartalak sajátítani, nem gondoltam rád. Ezért bocsánatot kérek. De megtörtént amitől rettegtem. Szóval remélem boldog leszel - mosolygott kedvesen, nem értettem mit miért mond. De tudtam mind ketten eltemettük a barátságunkat. Csak a jóra akartam vissza emlékezni.

- Vigyázz magadra - suttogtam és utoljára szorosan a karjaiba bújtam. Úgy szorított mintha az élete múlna rajta. Én még idegesebb voltam, mint előtte. Hiszen tudtam, hogy a neheze még csak most jön. Még veled is beszélnem kellett.

Fáradt voltam, hiszen órák óta próbáltunk. A közeledbe akartam férkőzni, de esélyem se volt rá. Táncoltunk, énekeltünk és a szöveget gyakoroltuk. Tele volt a fejem mindennel. Szabadulni akartam, de előtte még beszélni veled. Meg akartam tudni te mit gondolsz az éjszakánkról.

A tanárnő észrevette mindkettőnkön, hogy dekoncentráltak vagyunk, így inkább elküldött minket mára. Azzal az ígérettel, hogy holnap jobbak leszünk.

Megvártuk, hogy mindenki kimenjen és kettesben maradjunk. Miután ez megtörtént leültél mellém és óvatosan kisimítottál egy hajtincset az arcomból. Beleremegtem az érintésedbe, felrémlett a tegnap éjszaka.

- Nem akarom, hogy szórakozz velem - mondtam ki hirtelen, te pedig meglepődve figyeltél. Nem értetted igaz, hogy miért mondom? Nem hagytam, hogy válaszolj. Gyorsan folytattam a mondandómat. - A három hét alatt annyiszor bántottál meg míg más egész életemben. Justin, nem tudom mit akarsz. Nem tudom mit akarok.

- Egyet tudok - mondtad halkan és még közelebb csúsztál hozzám. Abban a helyzetben te sem voltál magabiztos. Nem tudtad mi tévő legyél. Ismerős a helyzet, hidd el. - Nem akarok a barátod lenni. Többet szeretnék.

- De én... nem állok arra készen, hogy a barátnőd legyek - vallottam be. Hiszen nem akartam áltatni magamat. Tudtam, hogy pár hét és visszatérsz a csillogó életedhez, én pedig itt maradok. Nélküled. Nem akartalak szeretni. Nem akartam azt, hogy fájjon.

- Akkor először randiznunk kell. Egy rendes randevú, minden féle célok nélkül. Csak mi ketten - mosolyogtál kedvesen és egy puszit nyomtál az arcomra. Boldog voltam, de féltem is, Justin.

Nem tudtam mit tervezel estére, pont ezért lepődtem meg mikor felértem a fedélzet tetejére. Felettünk egy helikopter volt, én pedig megdöbbentem. Hiszen az első hivatalos randinkon elhagytuk a hajót. Ami figyelmes volt tőled és nem tudtam elképzelni, hogy fenébe voltál képes elintézni ezt az egészet pár óra alatt.

Mikor beültünk, összekulcsoltad ujjainkat. Ismeretlen melegség járta át a szívemet, ez pedig a te érdemed volt.

Két órával később egy hatalmas luxus villánál szálltunk le, érdeklődve néztelek. De te csak mosolyogva vezettél a bejárathoz. Aztán kulccsal kinyitottad a zárat és beléptünk az ajtón. Akkor jöttem rá, hogy hol vagyunk.

- Te haza hoztál? - néztem rád hitetlenkedve, de egy apró mosoly játszadozott ajkaimon.

- Itt nem zavar senki - mondtad kedvesen és elkezdtél körbe vezetni. Minden helyiség csodálatos volt és gyönyörű. Akkor még nem tudtam, hogy később ez a hely az otthonom lesz. Egyetlen egy szobát nem mutattál meg. A hálódat. Ezzel akartad sugallni, hogy ma nem lesz szex? Mert ha igen akkor sikertelen volt. Hiszen mindketten tudjuk mi lett az este kimenetele és a másnap bosszúsága.

Nem csináltunk semmi különöset, rendeltünk kínait és a földön ülve beszélgettünk. Akkor és ott megismertük egymást. Egyetlen egy csók sem csattant el közöttünk. Csak néha egy érintést engedtünk meg magunknak. Ez most nem a testiségről szólt.

- Ha vissza akarunk érni indulnunk kéne - mondtad mögülem, de tudtam, hogy semmi kedved sincs vissza menni ahogyan nekem se volt. Ott akartam örökre maradni veled.

- Köszönöm az estét - fordultam meg és csókoltalak meg. Az este folyamán először. A szívem eszeveszett tempót diktált, a pulzusom az egekben volt. Megbolondultam a közelségedtől.

- A fenébe - morogtad és eldöntöttél a földön. Akkor ott tudtuk mindketten, hogy másnap hatalmas késéssel fogunk megérkezni a suliba. Ami miatt eget rengető balhé lesz. De akkor és ott nem érdekelt. Csak az ölelő karod és csókod tudott izgatni. Mert még egyszer átélhettem azt a csodát, amit előző éjjel.

A karjaidba elaludni csodálatos volt. Reménnyel telve aludtam el. Reméltem, hogy ez nem csak egy álom és nem fogok felébredni. Reméltem, hogy boldog leszek melletted.