I.

I. fejezet

Amikor az éneklő Nadine-t figyelte, elvarázsolva már akkor tudtam, hogy vigyáznom kell rá. Nem csak magam miatt és az érzéseim miatt, hanem miatta, nem akartam, hogy megbántsa. Hiszen a popsztárok csak ahhoz értenek, nem? - Pablo De Larosa

A színpad előtti sorban ültem Kay és Pablo mellett, a harmadik jelenetet gyakoroltátok, ami a tükörterem után van. A szereped szerint a barátaiddal bulizol, lányok vesznek körül, még sem érzed jól magadat. Nem vagy boldog és nem érdekelnek a lányok. Jól adtad elő, ment neked a szerep. De ezt Pablo számlájára írtam hiszen ő írta a forgató könyvet. Először nem akarta megmutatni a tanárnőnek, de én rábeszéltem. Tudtad, hogy szerelmes volt belém? Persze, hogy tudtad. Sosem kedvelted őt. Akkor még nem tudtam miért viselkedsz így vele, csak később jöttem arra rá, hogy zavart a tudat, hogy nem tudod én hogyan érzek iránta. A sors fintora volt, hogy két fiú harcolt értem. Mint valami elrontott szerelmes történet. Az lett volna a miénk? Egy tragikus végű színdarab? A hajó pedig a színmű helyszíne volt?

- Nadine készülj, most jössz a buliba - kiabált oda Miss Collins aki elvarázsolva figyelt téged. Biztos volt a dolgában, tisztában volt azzal, hogy veled sok jegyet fog eladni és fedezni fogja a költségeket. Az iskola csak a felét fizette a színdarabnak, úgy voltak vele pár gimis bénázására nem sokan kíváncsiak. Tévedtek, mindannyian. A szerep szerint a bárban vagytok ahol éneklek, a zongora mellé sétálok és elkezdek egy dalt, amiről te felismered a lányt akinek kiöntötted a lelkedet. Egyedül ezt a dalt írtam meg a darabhoz, mikor elkezdtem énekelni, kiestél a szerepedből. Láttam rajtad, hogy nem érdekel már a szerep. Csak hallgattad ahogyan lágy hangon éneklem a sorokat amiket a nem létező szerelmemhez írtam. Nem tudom, hogy a szerep miatt vagy, mert így éreztem de végig a szemedbe néztem.

- We all are dreamers on our way (Mindannyian álmodunk a magunk módján) In a world where we're not meant to stay (Egy olyan világban, ahol nem azok vagyunk, amit állítunk) Together we can make it all (Együtt bármit megtehetünk) The secret is in you (A titok benned van) It's love (A szerelem az) - egyet előrébb léptem és mélyen a barna szemeidbe néztem, elfelejtettem, hogy hol vagyok. Akkor gondoltam először azt, hogy gyönyörű csillogó szemeid vannak. Balra fordítottam a fejemet és folytattam a dalt, a legnagyobb beleéléssel. Mikor végeztem meghajoltam, elindultam egy irányba és vártam, hogy visszaránts hiszen Nate így tett volna, de te csak továbbra is egy helyben álltál és lefagyva figyelted azt a pontot ahol énekeltem. Mindenki téged nézett, eddig akkora magabiztossággal álltál a színpadon és tetted a dolgodat, hogy mindenkit ledöbbentett a bakid. Mert hibáztál. Hagytad, hogy magával ragadjon az előadásom, öreg hiba. Ennyi év tapasztalattal nem kellett volna ilyen hatással lennem rád. Nem gondolod azt, hogy az életünk fura titka az, hogy a dalokkal mindig többet elmondunk, mint a szavakkal? Mert én hiszek benne, hogy nem véletlen kezdődik és végződik minden egy dallal. De a mi életünkben melyik dal adta meg a kezdő hullámot? Ez vagy talán más? Én sejtem, de biztosra nem tudom és nem is fogom tudni. Ahhoz tudnom kéne, hogy te mikor figyeltél fel rám. Az első próbán? Elfogod egyszer árulni nekem?

Kedvenc kelekótya tanárnőm rögtön észrevette a lefagyásodat, úgy gondolom ő ismert itt téged a legjobban. Pedig veled sosem beszélt sokat, csak annyit amennyit a darabhoz kellett.

- Nadine ez az egy dal van csak meg igaz? - kérdezte kedves mosollyal az arcán, de én átláttam rajta, tervezett valamit. Erre már te is felkaptad a fejedet és zavartan vetted észre, hogy a legtöbb ember téged bámul, még én is.

- Igen, de miért? - félve vettem el a tekintetemet rólad és néztem Collins felé.

- Mivel egy igen híres énekes erősíti a csapatunkat, aki jól ért a dalszerzéshez, ezért arra gondoltam ti együtt megírhatnátok az összes dalt. Együtt - nyomatékosította a terveit, tudtam. Annyira éreztem! Nem akartam veled dolgozni, semmi kedvem nem volt hozzá, hozzád.

- De... - kerestem a szavakat, hogy valahogyan elhessegessem a tervet a tanárnő fejéből, de késő volt. Komolyan gondolta.

- Justin, remélem benne vagy - nézett rád, rajongással. Ezért utáltalak. Nevetséges okokból, de egyszerűen féltem, hogy kitúrsz. Hiszen mindig is én voltam a tanárnő kedvence. A többiek is felnéztek rám, de te megjelentél és mindenki elájult tőled. Miért kellett az életembe furakodnod? Nem hiányoztál, egyáltalán.

- Természetesen - mosolyogtál nyájasan a tanárnőre, aztán felém fordultál és egy kacsintás kíséretében kisétáltál az előadóból.

***

- Na, jó valaki tudja, hogy miért van egy hatalmas tengerjáró luxus hajón Bieber? Meg, hogy miért íratták be az itteni gimibe? - kérdeztem Pablot és Kayt miközben a fedélzet legfelső szintjén ültünk a bárnál és a medencénél. Én mangós koktélt ittam, Kay pedig epreset. Pablo pedig egy adag sültkrumplit evett.

- Elvileg a managment megunta a sok balhét, kifordult önmagából. Úgy gondolták, hogy jót tesz neki egy új környezet és egy kis változás. Így hát itt van, velünk - magyarázta meg az itt léted titkát Kay, ami nem is volt igazán titok. Tudod, mikor a szüleim úgy döntöttek, hogy nincs elég idejük rám, de van elég pénzük ezért beíratnak egy iskolába, ami a tengeren van. Nem gondoltam volna, hogy az élet összehoz veled. Szoknom kellett a tudatot, hogy Justin Bieber az osztálytársam.

- De mit keres a darabban? - kérdezte Pablo, ez lett volna a következő kérdésem, mert az nem érdekelt volna, hogy az iskolába jársz. Az zavart, hogy a darabomban vagy, az életemben. A színjátszó kör volt az én igaz családom, de ha te is ott voltál, jelentéktelennek éreztem magamat, mintha a szüleim küldtek volna téged, hogy ne legyek boldog.

- Gondolom Miss Collins mikor megtudta valamit kitalált, hogy rávegye - tippelt Kay és megvonta a vállát. De rosszul, hiszen az előadás előtt derült ki az igazi oka, ami igen meglepő volt, még számomra is.

- Emlegetett szamár - fintorgott Pablo, hátra fordultam és téged pillantottalak meg, két másik sráccal a színjátszóból. Csak egy fürdő nadrág volt rajtad, mindenki megbámult, még a negyvenes nők is csorgatták rád a nyálukat. Tisztában voltál vele, hogy milyen hatással vagy az emberekre? Biztos vagyok benne, hogy igen. A fölényességet az arcodról nem tudtad letörölni. Mikor megálltál előttem nem csak én lepődtem meg, hanem mindenki más.

- Ötkor a színpadnál találkozunk - mondtad, a gúnyos mosolyt nem tudtad levakarni az arcodról.

- Legyen inkább hat, dolgom van - mosolyogtam szelíden, aztán felálltam. Elsétáltam az egyik napozó ágyig, ahol levettem a ruhát és kifeküdtem napozni. Nem tagadhatom le, de élveztem ahogyan végig mérsz és elakad a szavad. Tetszett a testem látványa, igaz? Jó érzés volt, hogy ilyen hatással vagyok rád. Imádtalak kínozni.