I.

I. fejezet

Amikor az éneklő Nadine-t figyelte, elvarázsolva már akkor tudtam, hogy vigyáznom kell rá. Nem csak magam miatt és az érzéseim miatt, hanem miatta, nem akartam, hogy megbántsa. Hiszen a popsztárok csak ahhoz értenek, nem? - Pablo De Larosa

A színpad előtti sorban ültem Kay és Pablo mellett, a harmadik jelenetet gyakoroltátok, ami a tükörterem után van. A szereped szerint a barátaiddal bulizol, lányok vesznek körül, még sem érzed jól magadat. Nem vagy boldog és nem érdekelnek a lányok. Jól adtad elő, ment neked a szerep. De ezt Pablo számlájára írtam hiszen ő írta a forgató könyvet. Először nem akarta megmutatni a tanárnőnek, de én rábeszéltem. Tudtad, hogy szerelmes volt belém? Persze, hogy tudtad. Sosem kedvelted őt. Akkor még nem tudtam miért viselkedsz így vele, csak később jöttem arra rá, hogy zavart a tudat, hogy nem tudod én hogyan érzek iránta. A sors fintora volt, hogy két fiú harcolt értem. Mint valami elrontott szerelmes történet. Az lett volna a miénk? Egy tragikus végű színdarab? A hajó pedig a színmű helyszíne volt?

- Nadine készülj, most jössz a buliba - kiabált oda Miss Collins aki elvarázsolva figyelt téged. Biztos volt a dolgában, tisztában volt azzal, hogy veled sok jegyet fog eladni és fedezni fogja a költségeket. Az iskola csak a felét fizette a színdarabnak, úgy voltak vele pár gimis bénázására nem sokan kíváncsiak. Tévedtek, mindannyian. A szerep szerint a bárban vagytok ahol éneklek, a zongora mellé sétálok és elkezdek egy dalt, amiről te felismered a lányt akinek kiöntötted a lelkedet. Egyedül ezt a dalt írtam meg a darabhoz, mikor elkezdtem énekelni, kiestél a szerepedből. Láttam rajtad, hogy nem érdekel már a szerep. Csak hallgattad ahogyan lágy hangon éneklem a sorokat amiket a nem létező szerelmemhez írtam. Nem tudom, hogy a szerep miatt vagy, mert így éreztem de végig a szemedbe néztem.

- We all are dreamers on our way (Mindannyian álmodunk a magunk módján) In a world where we're not meant to stay (Egy olyan világban, ahol nem azok vagyunk, amit állítunk) Together we can make it all (Együtt bármit megtehetünk) The secret is in you (A titok benned van) It's love (A szerelem az) - egyet előrébb léptem és mélyen a barna szemeidbe néztem, elfelejtettem, hogy hol vagyok. Akkor gondoltam először azt, hogy gyönyörű csillogó szemeid vannak. Balra fordítottam a fejemet és folytattam a dalt, a legnagyobb beleéléssel. Mikor végeztem meghajoltam, elindultam egy irányba és vártam, hogy visszaránts hiszen Nate így tett volna, de te csak továbbra is egy helyben álltál és lefagyva figyelted azt a pontot ahol énekeltem. Mindenki téged nézett, eddig akkora magabiztossággal álltál a színpadon és tetted a dolgodat, hogy mindenkit ledöbbentett a bakid. Mert hibáztál. Hagytad, hogy magával ragadjon az előadásom, öreg hiba. Ennyi év tapasztalattal nem kellett volna ilyen hatással lennem rád. Nem gondolod azt, hogy az életünk fura titka az, hogy a dalokkal mindig többet elmondunk, mint a szavakkal? Mert én hiszek benne, hogy nem véletlen kezdődik és végződik minden egy dallal. De a mi életünkben melyik dal adta meg a kezdő hullámot? Ez vagy talán más? Én sejtem, de biztosra nem tudom és nem is fogom tudni. Ahhoz tudnom kéne, hogy te mikor figyeltél fel rám. Az első próbán? Elfogod egyszer árulni nekem?

Kedvenc kelekótya tanárnőm rögtön észrevette a lefagyásodat, úgy gondolom ő ismert itt téged a legjobban. Pedig veled sosem beszélt sokat, csak annyit amennyit a darabhoz kellett.

- Nadine ez az egy dal van csak meg igaz? - kérdezte kedves mosollyal az arcán, de én átláttam rajta, tervezett valamit. Erre már te is felkaptad a fejedet és zavartan vetted észre, hogy a legtöbb ember téged bámul, még én is.

- Igen, de miért? - félve vettem el a tekintetemet rólad és néztem Collins felé.

- Mivel egy igen híres énekes erősíti a csapatunkat, aki jól ért a dalszerzéshez, ezért arra gondoltam ti együtt megírhatnátok az összes dalt. Együtt - nyomatékosította a terveit, tudtam. Annyira éreztem! Nem akartam veled dolgozni, semmi kedvem nem volt hozzá, hozzád.

- De... - kerestem a szavakat, hogy valahogyan elhessegessem a tervet a tanárnő fejéből, de késő volt. Komolyan gondolta.

- Justin, remélem benne vagy - nézett rád, rajongással. Ezért utáltalak. Nevetséges okokból, de egyszerűen féltem, hogy kitúrsz. Hiszen mindig is én voltam a tanárnő kedvence. A többiek is felnéztek rám, de te megjelentél és mindenki elájult tőled. Miért kellett az életembe furakodnod? Nem hiányoztál, egyáltalán.

- Természetesen - mosolyogtál nyájasan a tanárnőre, aztán felém fordultál és egy kacsintás kíséretében kisétáltál az előadóból.

***

- Na, jó valaki tudja, hogy miért van egy hatalmas tengerjáró luxus hajón Bieber? Meg, hogy miért íratták be az itteni gimibe? - kérdeztem Pablot és Kayt miközben a fedélzet legfelső szintjén ültünk a bárnál és a medencénél. Én mangós koktélt ittam, Kay pedig epreset. Pablo pedig egy adag sültkrumplit evett.

- Elvileg a managment megunta a sok balhét, kifordult önmagából. Úgy gondolták, hogy jót tesz neki egy új környezet és egy kis változás. Így hát itt van, velünk - magyarázta meg az itt léted titkát Kay, ami nem is volt igazán titok. Tudod, mikor a szüleim úgy döntöttek, hogy nincs elég idejük rám, de van elég pénzük ezért beíratnak egy iskolába, ami a tengeren van. Nem gondoltam volna, hogy az élet összehoz veled. Szoknom kellett a tudatot, hogy Justin Bieber az osztálytársam.

- De mit keres a darabban? - kérdezte Pablo, ez lett volna a következő kérdésem, mert az nem érdekelt volna, hogy az iskolába jársz. Az zavart, hogy a darabomban vagy, az életemben. A színjátszó kör volt az én igaz családom, de ha te is ott voltál, jelentéktelennek éreztem magamat, mintha a szüleim küldtek volna téged, hogy ne legyek boldog.

- Gondolom Miss Collins mikor megtudta valamit kitalált, hogy rávegye - tippelt Kay és megvonta a vállát. De rosszul, hiszen az előadás előtt derült ki az igazi oka, ami igen meglepő volt, még számomra is.

- Emlegetett szamár - fintorgott Pablo, hátra fordultam és téged pillantottalak meg, két másik sráccal a színjátszóból. Csak egy fürdő nadrág volt rajtad, mindenki megbámult, még a negyvenes nők is csorgatták rád a nyálukat. Tisztában voltál vele, hogy milyen hatással vagy az emberekre? Biztos vagyok benne, hogy igen. A fölényességet az arcodról nem tudtad letörölni. Mikor megálltál előttem nem csak én lepődtem meg, hanem mindenki más.

- Ötkor a színpadnál találkozunk - mondtad, a gúnyos mosolyt nem tudtad levakarni az arcodról.

- Legyen inkább hat, dolgom van - mosolyogtam szelíden, aztán felálltam. Elsétáltam az egyik napozó ágyig, ahol levettem a ruhát és kifeküdtem napozni. Nem tagadhatom le, de élveztem ahogyan végig mérsz és elakad a szavad. Tetszett a testem látványa, igaz? Jó érzés volt, hogy ilyen hatással vagyok rád. Imádtalak kínozni. 

Prológus

Prológus

Mindenki tudta, hogy ez a darab nehezebben fog létre jönni mint hittük. Nem csak a színpadon fogjuk látni a szívek harcát, hanem a színfalak mögött is. - Kay Jensen.

Két éve történt, én mégis úgy emlékszek mindenre mintha tegnap éltem volna át minden pillanatát. Az első találkozásunkat, már akkor tudtam, hogy csak a baj lesz veled.  Mozgalmas napnak néztük elébe, hiszen el kellett döntenünk ki fogja játszani a páromat, Nate szerepét. A tanárnő túlságosan izgatott volt. Senki sem tudta miért, aztán bejelentette, hogy egy új tanuló érkezett a tengeri gimibe, aki tökéletes a szerepre. Döbbent csend keletkezett a teremben. Én a zongoránál ültem és lassan felemeltem a fejemet, hogy a tanárnőre lessek.

- Miss Collins, én bízom önbe és nem is akarok beleszólni a munkájába, de biztos abban, hogy ez a titokzatos fiú jót tesz a darabnak? - tudtam, hogy a többiek félnek megszólalni, ellent mondani kedvenc tanárunknak. De én mindig is a határozottságomról voltam híres, ezt te nagyon is jól tudod. Az első naptól kezdve tudtad a gyenge pontomat, mert te  vagy az. Mindig is te voltál a gyengém.

- Hidd el Nadine ő a tökéletes választás. Hiszen Nate a darabban egy menő srác, akiért minden lány oda van de a végén... - kezdte a darab mesélését amit mindenki jól ismert, amikor meghallottam egy furcsán ismerős hangot. A te hangodat.

- De a végén beleszeret az egyszerű bár énekesnőbe - fejezted be helyette. Nagy sóhajtás kíséretében hátra fordultam. Ott áltál, tökéletesen beállított hajjal, felhúzódott szemöldökkel és gúnyos mosollyal az arcodon mértél végig. - Ami szerintem elég nagy gyengéje a történetnek, hiszen ha Nate annyira nagy menő és tökéletes akkor mégis mit láthat egy olyan lányba, mint Julie? Hiszen a forgató könyv szerint a srác bárkit megkaphatna... Nem értem miért a lúzer kell neki.

- Mond csak te nem hiszel a szerelemben? Lehet, hogy Nate tökéletes, de mégis Julie egyszerűsége és bája fogja meg, mert meglátja azt a lányban akit senki más. Amúgy meg ha már vitatkozunk a szereplők szerelmében, a lány választhat a gazdag, beképzelt és a kedves és a törékeny srác közül. Mégis a hólyagot választja - magyaráztam neked idegesen és alig érezhető éllel a hangomban. Már itt kiéleződött az, hogy teljesen más a nézőpontunk a világban. Sosem értetünk egyet.

- Ez nevetséges, Julie csak jól járt a sráccal. Megkapja az amerikai álmot - felsétáltál a színpadra és hanyag mozdulattal a zongorának támaszkodtál. Barna szemeidet mélyen az enyémbe furtad. Mintha csak a pillantásoddal akartál volna meggyőzni. A lányok a teremben visszatartott lélegzettel bámultak téged. Elaléltak a látványodtól. Én voltam az egyetlen lány a terembe aki nem esett hasra tőled és ez téged idegesített. Zavart, hogy nem vagy olyan hatással rám, mint a többiekre. Megszoktad, hogy a lányok eléd vetik magukat, hogy minden mozdulatodat árgus szemekkel figyelik. De én csak mosolyogva figyeltelek és a szemem tele volt utálattal. Irántad.

- Tényleg azt hiszed, hogy Nate főnyeremény? Vagy csak azért mondod, mert te játszod?

- Azért véded Julie-t, mert te alakítod? - kérdésre kérdéssel válaszoltál. Ezt mindig is utáltam benned, feldühített. Válaszolni akartam neked, mikor Miss Collins tapssal jelezte, hogy fejezzük be. Már akkor világossá vált mindenki számára, hogy nem fog könnyen menni a közös munka.

- Olvassuk fel azt a jelenetet, amikor Nate és Julie beszélget az tükörterembe és nem látják egymást. A harmadik sortól, hajrá! -  mosolygott kedvesen a tanárnő, bár nem tudta milyen nehezemre esik leülni a színpadközepére neked háttal, nem értünk össze de mégis közel voltál. Hallottam ahogyan veszed a levegőt. Aztán Matt betolta a kétoldalú tükröt közénk.

- Nem hittem volna, hogy egy idegennek kiöntöm a lelkemet és ennyire jó érzés lesz. Mintha a lelki társam lennél - kezdted a szöveget, már az első sorttól tudtam, hogy jó színész vagy. Annyira tökéletesen adtad elő a zavarodott srácot, vagy nem szerepet játszottál? Tényleg így éreztél?

- Ezt inkább úgy fejezném ki, hogy létezik a világban egy ember aki a lelked elveszett darabja. Akivel kiegészítettek egymást - nehezemre esett ennyi érzelemmel beszélni, nehezemre esett úgy előadni magamat, mintha elvarázsoltál volna.

- Zavar a tudat, hogy nem láthatlak - A szerep szerint a tükörrel szembe fordulsz és oda teszed a kezedet. Tudtam, hogy közben vágyakozó arcot vágsz, mintha életed szerelme ülne a másik oldalt. Pedig egyikünk se hitt a szerelemben, te se és én se.

- Félek ha meglátnál nem éreznél úgy, mintha én lennék az elveszett feled - suttogtam halkan, én is feltérdeltem, szembe fordultam a tükörrel és oda tettem a kezemet ahol te vagy. Hallottam a többiek halk lélegzetét. Aztán halk tapsot ami egyre hangosabb lett. Sikerünk volt, már akkor arattunk. Ledobtam a szövegkönyvet és felálltam. Szememmel megtaláltam Kayt aki fura mosollyal az arcán bámult... téged. Úgy gondoltam te is őt bámulod, de nem. Engem néztél. Azzal a fura és idegesítő mosolyoddal.

- Ez aztán tényleg a Szívek Harca lesz - nézett rám hirtelen Kay és egyenesen a szemembe nézve mondta. Akkor még nem tudtam, hogy érti legjobb barátnőm. De később beigazolódott, hogy igaza volt. Te rájöttél már akkor a szavai jelentésére? Vagy csak te is később ébredtél rá, mint én? Annyira kevés dolgot tudok az érzelmeidről, amiket akkor éltél át. Oly keveset tudok rólad, még mindig. Miért nem meséltél soha sem nekem? Miért nem avattál be abba, hogy mit gondoltál rólam mikor először megláttál?